A hat hetes böjti időszak végén, húsvét nagyhetében talán még inkább felértékelődik a várakozás az üres sír újonnani megtapasztalása által. Jézus szenvedéstörténetét újra és újra meghallva, az Igében elmélyülve, egyre jobban vágyakozunk az öröm iránt.
Segesváron a nagyhét folyamán Péter személyén át igyekeztünk végig haladni Jézus szenvedésének útján. Voltunk mellveregető hithősök, lélekben kardot ragadó Jézus védelmezők, aztán tagadók, Jézus tekintete által síró bűnbánók, voltunk bujdosók és hiányzók is. Mégis hisszük, hogy voltunk és vagyunk Jézus keresztje mellett álló hitvallók is a római százados által. Ezt megtapasztaltuk a nagypénteki passiós istentiszteleten, ahol végig haladtunk Jézus szenvedéstörténetén az evangélium szerint, hitünket nagypénteki énekeskönyvi énekekkel megvallva.
Majd a fiatalokkal együtt fogyasztottuk el a páska-vacsorát, ahol közel harmincan együtt emlékeztünk meg az ószövetségi egyiptomi szabadulásra keserűfüveket, bárányhúst fogyasztva, ugyanakkor az érettünk hozott legnagyobb áldozatra, Jézus kereszthalálára is. A vacsorát Úrvacsorás közösségben fejeztük be, ahol megélhettük közösségünk Istenhez- és egymáshoz való tartozásának középpontját.
A közös együttlét felkészített bennünket a vigíliás istentisztelet előkészítésére is. A vacsorát követően együtt készítettük el a rendhagyó istentiszteleti teret a templomban. Az ifjúsági zenekarunk és gyülekezetünk kórusa felváltva vezette az éneklést, majd meghallgattuk a nagypénteki evangéliumot a templom sötétített terében, ahol a középpontban egyedül a kereszt volt megvilágítva. Az evangélium meghallgatása után, imacsendet követően, mindenkinek lehetősége volt kimenni a kereszthez és a bűneit jelképező szeget beleszúrni a keresztbe. Örökre a szívembe vésődött, ahogy éjszaka a sötétített templomban, gyerekek és idősek, közel nyolcvanan együtt énekelünk taizés- és ifjúsági énekeket, férfi és nő, gyerek és felnőtt egymást követve megyünk a kereszt elé és szúrjuk bele bűneink jelképét.
Az igazi feloldozás jelképe hiszem, hogy az Úrvacsora, ahol nemcsak halljuk, hanem tapasztaljuk Jézus megtöretett testét és kiontott vérét. Így részesültünk együtt az Úrvacsora jegyeiben és adtunk hálát Jézus nagypénteki áldozatáért. Hiszem, hogy mindez még inkább közelebb vitt bennünket ahhoz a kegyelemhez, amelyet nagypénteken kaptunk.
Így vártuk együtt a húsvét reggelét, az élet győzelmét. Húsvét reggelén, napfelkeltekor a fiatalokkal a temetőben kezdtük az ünnepet, ahol a temető csendjébe énekeltük bele, hogy „a szeretet nem fogy el sosem” és más ifjúsági énekeket. Együtt hallgattuk meg a feltámadás evangéliumát és együtt imádkoztunk, adtunk hálát az örök életért és a feltámadás megbizonyosodott reménységéért. 12-en voltunk, előre nem kiszámítva, mégis hisszük, hogy ez a szám nem véletlenszerű.
Az ünnep a templomban folytatódott, ahol együtt dicsértük és magasztaltuk három napon át Krisztusunkat, aki üdvösséget és örök életet hozott.
Andrei Imelda-Paula lelkipásztor
Segesvári Református Egyházközség
