Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány
2026-10-16
Különleges és lélekemelő eseménynek adott otthont a Kertvárosi Közösségi Tér és Fiókkönyvtár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Szolnoki Csoportjának szervezésében. A „Csíksomlyó és a Kárpát-medencei keresztény értékek” című fotókiállítás megnyitóján Keresztes Dénes, a KÉSZ elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet, Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséről és a Hungary Helps program küldetéséről tartott beszámolót. A tartalmas programot dokumentumfilm-vetítés és egy ünnepélyes 90. születésnapi köszöntés tette felejthetetlenné.
2026-10-12
Budapesten és Százhalombattán rendezte meg háromnapos Ifjúsági Műhely találkozóját a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) és a KÉSZ százhalombattai csoportja 2026. október 9. és 11. között. A hitéleti, mentálhigiénés és kulturális programsorozaton fiatalok közössége vizsgálta a férfi és női szerepek kortárs kihívásait, az Isten-kép személyes fejlődését, valamint az Isten-képmás megélésének lehetőségeit a mindennapokban.
2026-10-06
Október 4-én tartották meg a felvidéki Szeszta görögkatolikus templomának éves búcsúját, amellyel párhuzamosan egy különleges jubileumot is ünnepelt a közösség: a megjelent hívek Vakles Attila atya pappá szentelésének 30. évfordulójáról emlékeztek meg. A zsúfolásig megtelt templomban bemutatott ünnepi szertartáson a Szent Efrém Görögkatolikus Kórus szolgált, az eseményt pedig körmenet, szeretetvendégség, valamint az anyaországi szervezetek képviselőinek jelenléte tette felejthetetlenné.
2026-09-27
Háromnapos szabolcsi és partiumi tanulmány- és zarándokúton vett részt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Százhalombattai Csoportja 2026. szeptember 18. és 20. között
. A 13 fős közösség kisbusszal bejárta Nagykálló, Nyírbátor, Máriapócs és Vásárosnamény nevezetességeit, majd a határon átkelve Nagykárolyban zárta az utat, ahol az egyházi és kulturális értékek megismerése mellett az ökumenikus párbeszéd és a közösségépítés állt a középpontban
.
2026-09-09
Harmincöt Kárpát-medencei egyházi, civil, oktatási és közéleti szereplő részvételével tartották meg a KÁMME konferenciát Válaszúton 2026. szeptember 4. és 6. között. A rendezvény központi témája az evangelizáció és a határon túli magyarság megmaradásának szoros összefüggése volt, különös tekintettel az egyházak társadalmi megítélésére, a fiatalok megszólítására és a szórványközösségek jövőjére.
2026-09-03
A határon túli magyar fotóművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Csornán, a Városi Művelődési Központban 2026. augusztus 28-án, a magyar fotográfia napjához kapcsolódva. A „Hőseink nyomában” című tárlat a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány által kiírt fotópályázat díjazott és zsűrizett képeit mutatja be a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Csornai Csoportjának szervezésében.
2026-06-17
Csíksomlyó és a Kárpát-medencei keresztény értékek és a Keresztéyn ünnepek címmel a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány két fotókollekciója került kiállításra Jáalsószentgyörgyön a helyi KÉSZ csoport szervezésében.
2026-04-15
A kiállítást 2026. március 31-én Keresztes Dénes, a KÉSZ elnökhelyettese nyitotta meg. Megnyitó beszédében elmondta, hogy a KÁMME által kiírt fotópályázatokra kizárólag határon túli, magyar fotósok küldhettek be képeket. Célja, […]
2026-02-20
A közös hit, az összetartozás és a Kárpát-medence keresztény öröksége áll annak az ünnepi alkalomnak a középpontjában, amelyre a Zarándokakadémia eseménysorozat záróprogramjaként került sor a Veszprémi Érseki Főiskola aulájában 2026. […]









