Mottóval induló út Nagykállón és Nyírbátorban
Szeptember 18-án, pénteken reggel 7 órakor indult el a tizenhárom fős battai csoport kisbusszal Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, úti mottóul Leveles Ibolya Szózat című művéből az „élj, mása alig marad istennek” gondolatot választva. Első állomásuk Nagykálló volt, ahol a református templomban a helyi lelkésszel beszélgettek az üvegablakok ábrázolásairól és szimbólumairól. A késő barokk stílusú Szent Péter és Szent Pál római katolikus templomban a plébános fogadta őket, aki a múltidézés mellett a helyi ökumenikus együttműködésről mesélt, és lelki útravalóval látta el a vendégeket. Az ebédet követően a megpróbáltatásokat jelképező ínségdombra látogattak el.
A program Nyírbátorban folytatódott, ahol a késő gótikus református templomban különleges élményként Bach D-moll toccata és fúga című műve csendült fel Filep Xavér előadásában. A várostörténeti sétány szobrait megismerve jutottak el a kívülről gótikus, belülről barokk katolikus templomig. A vacsora után egy helyi panzióban töltötték az éjszakát, a másnap reggelt pedig a városi piacon elfogyasztott reggelivel indították.
Máriapócs kegyhelyétől a vásárosnaményi forgatagig
Szombaton Máriapócsra vezetett a zarándokok útja, ahol a görögkatolikus kegytemplomban és a kapcsolódó kiállításon egy helyi atya ismertette a könnyező Mária-kép történetét. Ezt követően Vásárosnaményba utaztak, ahol a Tomcsányi-kastélyban berendezett Bereg Múzeumot és a kiemelkedő színvonalú vadászati kiállítást tekintették meg. Délután a Zoárd-napi sokadalomhoz csatlakoztak, az estét pedig a Hunor szállodában töltötték közös beszélgetéssel és pihenéssel.
Határátkelés Partiumba: Nagykárolyi lelkiség és kultúra
Vasárnap átkeltek a határon Partiumba, és Nagykárolyba utaztak. A helyi görögkatolikus templomot Vadas Krisztián atya parókus mutatta be nekik, majd közös városnéző sétára kísérte a vendégeket, beszélve a helyiek örömeiről és nehézségeiről egyaránt. A közös ebéd után a Károlyi-kastély kiállításait tekintették meg.
A gazdag kulturális és hitéleti élmények mellett a közös utazás, étkezések és az esti beszélgetések ismét erősítették a százhalombattai közösséget, és élményekkel feltöltve adtak erőt a hétköznapokra,