A válaszúti tanácskozás résztvevői egy emberként sorakoztak fel a konferencia fő vezérelve mellett, mely szerint „a hit megtartja a nemzetet – a nemzeti közösség megtartja a hitet”. A háromnapos szakmai és lelki együttléten többek között a Kolozsvári Református Egyházmegye, a Kallós Zoltán Alapítvány, a Beregszászi KÉSZ, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a rimaszombati Katolikus Kör és a Keresztény Értelmiségi Kör képviselői vettek részt.
Előadást tartott
Nagytiszteletű Gáspár Károly egyházmegyei missziói előadó úr Kolozsvári Református Egyházmegye
Dr. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul úr
Szakács Erzsébet alpolgármester asszony
Jámbor Esztella a Kaós Zoltán Alapítvány képviselője
Őszinte diagnózis: hitelesség és generációs szakadékok
A tanácskozás során a résztvevők nyílt diagnózist fogalmaztak meg az egyházak és a papság jelenlegi társadalmi megítéléséről. A kívülállók és nem hívők körében gyakran jelenik meg a hiteltelenség és az anyagiasság vádja, miközben sokan elavultnak, a valóságtól elrugaszkodottnak érzékelik az egyházi közeget. Különösen éles a fiatalok körében tapasztalható generációs szakadék, akik sok esetben teljesen kívül helyezik magukat az egyházi életen.
Ugyanakkor a visszajelzések rávilágítottak arra is, hogy az egyház és a lelkészek jelenléte a krízishelyzetekben és a végső órákban pótolhatatlan támaszt jelent, a hívő ember pedig szilárd erkölcsi iránytűvel bír a mindennapokban.
Pártpolitikától mentes, evangéliumi jelenlét
A konferencia egyik legfontosabb megállapítása a közéleti jelenlét határait érintette. A résztvevők hangsúlyozták: az egyház tiszta evangéliumi tanítása, valamint nevelő és kultúraőrző szerepe nélkülözhetetlen a nemzeti megmaradáshoz. Ezzel szemben a pártpolitikai elköteleződés és a közösségi alkalmakon tett politikai állásfoglalások kifejezetten romboló hatásúak, amelyek szétfeszítik a közösséget és aláássák az egyház szellemi hitelességét.
Megújuló formák és cselekvési mátrix
A 21. századi kihívásokra válaszolva a tanácskozás felhívta a figyelmet a befelé forduló szemlélet és a pusztán formális hitélet elengedésére. A fiatalok eléréséhez a törvénykező számonkérés helyett elfogadásra, bátorításra, valamint a digitális és médiatér tudatos használatára van szükség.
A konferencián kidolgozott cselekvési mátrix szerint a kisközösségeknek és a döntéshozóknak egyaránt megvan a maguk felelőssége. A helyi közösségek vállalják a hitéleti és hagyományőrző programok szervezését, míg a politikai és döntéshozói szint feladata a kiszámítható infrastrukturális, jogi és nemzetpolitikai védőháló biztosítása – úgy, hogy az ne telepedjen rá a helyi kezdeményezésekre.
A konferencia záróakkordjaként a résztvevők hangsúlyozták a szórvány és a tömbterületek szimbiózisát, valamint személyes kötelezettségvállalásokkal kötelezték el magukat a helyi közösségépítés és a fiatalok bevonása mellett.
