A KÁMME Ifjúsági Műhely (IM) tagjai a Kárpát-medence különböző részeiről érkeztünk, különböző életszakaszokban járunk, különböző érdeklődési körrel rendelkezünk, az alapok viszont azonosak: büszke keresztények és büszke magyarok vagyunk mindannyian. Ez az, ami összeköt minket, ami lehetővé teszi az ifjúsági hálózat működését, a baráti kapcsolatok kialakulását.
A Nemzeti Összetartozás Napján, 2023. június 4-én ezzel a szemlélettel tartottunk megemlékezést a Magyarországon tartózkodó IM-tagokkal. A találkozó szentmisével kezdődött a Szent István-bazilikában, ezt követően az Összetartozás Emlékhelyéhez vezetett az utunk, ahol meghallgattuk Várdai Balázs, az IM-vezetőjének beszédét, majd pedig elhangzott Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek c. verse. A megemlékezés végén közösen elénekeltük a Himnuszt, de mielőtt útnak indultunk volna, minden résztvevő megkereste az emlékhelynél azt a települést, ahonnan származik. Felemelő érzés volt megtapasztalni az egységet, a nemzeti összetartozást, amit a hely magában hordoz.
A megemlékezést követően útnak indultunk a Normafára, ahol a csöpögő eső ellenére, derűs hangulatban egy közös szalonnasütéssel zártuk a programot.
A Nemzeti Összetartozás Napját úgy szerettük volna eltölteni, hogy mindazon szempontok, amelyeket értékesnek tartunk, jelen legyenek. Így alakult tehát, hogy kereszténységünket megvallhattuk a közös misén, a megemlékezésen megélhettük magyarságunkat, a sütögetésen pedig építhettük tovább közösségünket. Bízunk benne, hogy még sok közös programon vehetünk részt.
A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.