Krisztus keresztje nekünk az Isten ereje – 2. rész

A KÁMME Alapítvány „A Kárpát-medencei keresztény alkotóművészet támogatása” c. projektje keretében elindított egy teljes Kárpát-medencét felölelő, „út menti keresztek” felújítását megcélzó projektet, amelynek eredményeként összesen 19 kereszt került felújításra. A keresztfelújításokat dokumentáló virtuális bemutató 1. része az erdélyi, kászoni útmenti keresztek felújítási munkálatairól szólt. Elkészült most a film 2. része is, amelyben a Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Partium területein lévő keresztek felújítását mutatjuk be, felidézve a kászoniakat is.

A Kárpát-medencében, Erdélyben, Partiumban, Délvidéken, Felvidéken, Muravidéken és Kárpátalján, azokon a településeken, ahol a kisebbségben élő magyarság lélekszámában megfogyatkozott, ott a demográfiailag teret hódító új többségi közösség a saját vallásgyakorlatához igazítja szakrális emlékeinket. Így a magyar falvak útmenti keresztjeinek lecserélése szakrális térfoglalást jelez. A kisebbségi sorsban élő magyar testvéreinket csak az Istenbe vetett hitük tartotta meg évszázadokon át. Szimbolikus jelentőségű az út menti keresztek felújítására irányuló munkánk. Az összefogó magyar közösségek nemcsak felújítanak, hanem önmagukat újítják meg út menti keresztjeik újrateremtésével. Lelki útjelzőket állítanak, hogy az az útszéli keresztfa valódi életfává változzon: a hit, remény és szeretet erényében tovább élő, összetartó, ősei örökségét megbecsülő, keresztény magyarok soha el nem pusztuló életfájává nemesüljön. Mert Krisztus keresztje nekünk az Isten ereje!

Írta, szerkesztette: JÓZSA JUDIT kerámiaszobrász, művészettörténész, a KÁMME Alapítvány „Kárpátmedencei Keresztény Alkotóművészet Támogatása” c. program kuratóriumának elnöke.

Készült a Magyar Kormány és Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával.