A Keresztény Értelmiségi Szövetségének kecskeméti csoportja a KÁMME Alapítvány közreműködésével 2022. szeptember 24-én, 31 fővel meglátogathatta a Felvidéken tevékenykedő Rimaszombati Katolikus Kört. A Szlovák Érchegység ölében épült Rimaszombat, nevét a szombatonként megtartott vásárokról, jelzőjét pedig a települést átszelő Rima folyóról kapta. A találkozó célja a katolikus kör tagjainak megismerés, valamint olyan kapcsolat kiépítése, amely a magyarságunkat és kereszténységünket erősíti.
Utazásunk során meglátogattuk a határmentén épült végvárakat (Salgó várát, a Füleki várat). Ezt követően Rimaszombaton a testvércsoport tagjait látogattuk meg, akik nagyon gazdag kulturális és keresztény ihletésű programmal vártak bennünket, melynek során a következőkben részesülhettünk:
– Az értékes gyűjteménnyel rendelkező, a volt tüzérségi kaszárnyában berendezett ’Gömöri – Kishonti Múzeum’ bemutatása.
– Az 1902-ben eklektikus stílusban épült új megyeháza, melynek homlokzatán Gömör vármegye címere látható. Az épület előtti, Tompa Mihály téren álló Petőfi Sándor szobrát bicentenáriumának alkalmából közösen megkoszorúztuk a felvidéki vendéglátóinkkal.
Petőfit Rimaszombatban választották meg tiszteletbeli táblabíróvá. Ez volt a költő egyetlen közéleti kitüntetése. Ugyanezen a téren áll a város szülöttjének, Tompa Mihály költőnek is a szobra.
– A Fő tér (Hlavné námestie) és az 1792-ben felszentelt Keresztelő Szent János-templom meglátogatása, melynek alapjait már a 11. században építették. A templom történetét Pelle Tibor, a katolikus kör elnöke ismertette. Ugyancsak a Fő téren álló, 1784-ben empire stílusban épült református templomot, illetve az evangélikus templomot is kívülről láthattuk. Rimaszombat – hasonlóan Kecskeméthez-, több felekezeti templommal rendelkezik. 
– Az 1221-ben települt Jánosi nevű községben a református templom mellett álló, a 12. században még román stílusban épült bencés monostortemplomot néztük meg. A gyönyörű, régi templom történetét szintén Pelle Tibor elnök úr mutatta be. A templom mellett lévő kolostor már leomlott, nyomtalanul elpusztult. Egyes történészek szerint itt másolták a híres Pray-kódexet és itt írták annak lapjaira a Halotti beszédet.
Az egykor Magyarországhoz tartozó város gazdag egyházi és világi műemlékeinek megtekintése mellett élvezhettük a Rimaszombati Katolikus kör vendégszeretetét. A találkozó során átfogó képet kaptunk Rimaszombatról, a város és környékének keresztény és építészeti emlékeiről és a Rimaszombati Katolikus Kör működéséről.
Szabó Tibor
Kecskeméti KÉSZ
A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.