Lóháton a nyeregbe 2025-ben is

Idén is a Mereklye Egyesület kászoni lovasiskolájában oktatott gyermekekkel szerveztük meg a lovas zarándoklatot Csíksomlyóra június 6-tól 8-ig. Idén hat gyermeket kísért három felnőtt, a hat gyermek közül három Böjte Csaba testvér kászoni házában nevelkedő gyermek volt. A falubeliek imaszándékait tartalmazó szalagot a magunkkal vitt keresztre ünnepélyes keretek között a templom előtti téren a plébános és a közbirtokosság elnöke tűzte fel. Idén is ünnepélyes volt az indulás: a plébánia kántora vezetésével zengett a “Jöjj Szentlélek Úristen” és a “Boldogasszony anyánk”.

A pénteki 8 órás lovaglást két hosszabb pihenővel szakítottuk meg: Rugát tető és Nyergeli dombra. A Nyergeli dombon Csapai Árpád atya, egyetemi lelkész beszélt hozzánk. Az elmélkedés, és rövid ima nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az össszes résztvevő átérezze: nemcsak lovas kaland, de valódi zarándoklat, amin részt veszünk. dr. Nagy Tibor szervezésével még frissítőkkelis kiegészült a Nyergeli dombi pihenő.

A Somlyói Nyeregbe este 5 óra tájban érkeztünk, ahol már gyülekeztek a lovas zarándokok. Idén 400 lovas zarándok gyűlt össze, akiket hatórakor ünnepélyes keretek között helyi lelki emberek és politikusok is köszöntöttek, majd az oltár mellé elhelyeztük a magunkal hozott imaszándékokat tartalmazó szalagokat az összes lovas zarándokkal együtt.

Idén is a Csobotfalvi Kultúrházban kialakított zarándokszálláson aludtunk, és szombat délben gyalog mentünk az ünnepi misére. Fölemelő élmény volt a fegyelmezetten résztvevő sok százezer ember látványa. Vasárnap délelőtt a reggel 7 órás pünkösdi ünnepi mise után indultunk haza. Az egész lovas zarándoklat mindenféle baleset nélkül, rendkívül jó hangulatban, és a gyönyörű tájak bűvöletében telt.

A hagyománnyá váló gyerekkel megrendezett lovas zarándoklatnak számos szinten van hatása a falu életére. A fegyelmezett lovas vonulás, az útközben énekelt énekek, a magasra emelt kereszt a falu szalagjaival és a beiktatott szellemi-lelki útravalóval is megtűzdelt pihenők, a falukon áthaladva a köszönés és fogadtatása (dícsértessék a Jézus Krisztus) belevésődnek a gyerekek fogékony lelkébe. De a falubeli felnőttek számára is érték az egész közösséget képviselő zarándoklat szervezése.

A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatta.